Ma próbababa voltam. Szép zöld ruhám volt, a bőröm pedig plasztikus és porcelánszerű volt, ezenkívül furán kellett tartani a testemet, a számmal pedig csücsöríteni kellett. A feladatom pofonegyszerű (ó, miért nem használtam ki) volt. A kirakatban kellett állnom a csücsörítő ajkaimmal. Csak az a sok lámpa világított nagyon a szemeimbe. Egyébként a szemeimet nyitva kellett tartanom, és mivel eképpen cselekednem akaratlanul is figyeltem a kirakat előtt elhaladó embereket.
Az öltönyös és telefonáló férfiakat, a magassarkú cipőben tipegő nőket, a bambán bámészkodókat... Furák az emberek... Sokan megnéztek engem is, meg a ruhámat is, meg a számat is.
Egy irhakabátos férfi, aki az egyik kezében aktatáskát szorongatott elég sokat elidőzött a kirakat előtt. Nem vagyok benne biztos, hogy engem nézett, talán inkább magát bámulta a tükröződő üvegben. Erre abból következtettem, hogy megcsavarta a majdnem kackiás bajúszát, és egyből eltalálta. Semmi mellényúlás.
Sokan pedig egyszerűen a hajukat igazították meg így jártukban-keltükben. Volt olyan is, aki megállt emiatt. Hát ezt képzeljétek el!
Csak magukat bámulták az üvegben? Nem is engem?
(Előtte játékbaba voltam... de ez már egy másik történet...)
