Emma már 4 perce sikálta a fogát a fogszuvasodást gátló fogkrémmel.
A haja vörös és középhosszú volt, a szemei zöldek és huncutak. Meg voltak érte őrülve a férfiak. Ő pedig a sajtért volt megőrülve. Olykor szenvedélyesebben harapott bele egy termetes edámiba, mint egy izmos férfi vádlijába. (az olykor az esetek 93%-a)
Soha nem találkozott olyan férfival, aki hozzá hasonló módon vonzódott volna az ementálihoz, a márványsajthoz, esetleg a medve sajthoz.
Minden bizonnyal ez váltotta ki belőle azt, hogy szabadidejében legszívesebben az interspar hűtőpultjai között kószált. Elmélázva válogatott a különböző ínyencségek közül, mígnem megpillantotta Őt. A pillanat lelassult, a lélegzete felgyorsult, a vér már csak csordogált az ereiben.
Ott volt Ő. A barna pólós, gáláns fiatalember mellett pillantotta meg a piros csomagolást. A fiatalember éppen háttal állt Emmának, azonban abban a pillanatban megfordult, a fülek szinte hallották az aláfestő zenét.
A hapsi – mint később megtudtuk, a neve Emil – kezében egy méretes parenyicát pillantott meg. Emma nyomban rájött, hogy tévedett. A huncut szemeivel követelőzően bámulta a sajtot, aminek hatására az hirtelen kiesett Emil kezei közül – éppen a cipője orra elé (mert a cipőjének volt ám orra is. az a kampós fajta). A lány mohón hajolt le a sajtért, majd sugárzó arccal állt fel, Emil meleg barna szemeibe mélyedve a saját szemeivel. Majd bátor tettre szánta el magát. (Emma nem volt az a bátor fajta: mindig hatalmasat sikított, amikor egy pókot fedezett fel a lakásában, majd miután rájött, hogy úgyis egyedül van és senki sem hallotta, lehajolt és megfogta áldozatát és kihajította az ablakon.)
Tehát remegő hanggal meghívta Emilt, hogy egyék meg közösen a parenyicát a lakásában. Emil örömmel fogadta el a meghívást, hiszen biztos volt benne, hogy elfogyott a fogszuvasodás-gátló fogkrém az otthonában, remélte, hogy a lány is éppen olyat használ.
Szinte beestek az ajtón, majd vadul letépték a légmentes csomagolást.
Fogmosás nélkül feküdtek le aludni.
